ma csak úgy vagyok. úgy seholsem, és mindenhol. ittis ottis, lebegek, de nem vagyok teljesen a világ része, eljutnak dolgok hozzám, de nem váltanak ki semmilyen reakciót, érzelmet, semmit. üres vagyok. az vagyok? nem. nem egészen, gondolatok ezrei száguldoznak az agyamban, de nincs válasz egyre sem
ráadásul most még feszült is lettem, két három emberkével igazán bunkó voltam, úgy sajnálom, de valami van a levegőben, úgy érzem magam, mint egy tikktakkbomba, egyre jobban, egyre szorosabb, a gyomrom remeg, nagy bumm lesz, érzem, istenem, csak olyat ne bántsak, aki fontos, kérlek, kérlek
minden idegesít, a hangok, a szagok, minden, haza akarok menni, nem tudom, mi van velem?
ilyen még nem volt, ok nélkül tiszta ideg vagyok, mégcsak stiklim sincs, mint régen, mi a baj?
otthon sincs baj, remélem, de nem, tuti,
az jutott eszembe, hogy lehet, lehet, hogy valahol máshol van baj, a jel az ajtón jön be, és csak relé vagyok, tekercs, amik felfogja a zajt, előre, vagy utólag, vagy éppen időben, de csak nem, csak nem. kéne egy kis segítség, de most nem lehet, nincs lélek sem, akit ismernék, úgy meg nem merem,

vagy kéne egy kis másfajta segítség, de még olyan soká jutok hozzá, kéne egy kis rilex, kis repülés, ó a francba... gáz, ha már igy hiányzik?

ez nagyon nem jó.