de a hétfő után jön a kedd, ami viszont azt jelenti, road, és ez jó, mert egyrészt buli, másrészt első road, és az első mindig különleges, ugyi, csak azt nem tudom, hogy milyen fejem lesz ettől szerdán, de valahogy nem is nagyon érdekel,

amúgy most kicsit izgatott vagyok, mert most fogom odaadni gábornak az önéletrajzomat - most majdnem magamraborítottam a kávémat -, amit tegnap este, éjjel még csinosítgattam, de ez is az első az életemben, nem is tudom, milyennek kellene lennie, ezért elküldtem zazinak is, meg márknak is, de különösebb kifogásuk nem volt vele kapcsolhatban, igy most már csak attól rettegek, hogy visszadobják, mert az milyen ciki már,

utána biztos nem tudnék továbbra is itt dolgozni, nem azért, csak az egy kicsit megnyirbálná az önértékelésem, nem kellesz rendes munkaerőként, csak piti diákként, á nem, köszi, de igy nem, ez olyan ciki lenne, szóval, szóval most ezért rágom magam, de mindenki azzal próbál nyugtatni, hogy nem kérte volna el, ha nem lenne esélyem, meg többet számít, ha ő adja le, meg ilyenek, de akkor is,

úgy szeretek, vagyis a lófaszt szeretek, de mégis, parázni, aztán vagy jólesz, vagy nem, de ha nem, akkor az ciki, de ezt már kifejtettem,

szóval ezek mennek, amúgymeg minden rendben, túlságosan is, mármár olyan sziruposan idilli volt a hétvége, ne érts félre, nagyon megnyugtató volt, olvastunk, főztünk, játszottunk, miegymás, szerettük egymást, nem úgy, úgyis, de most nem erre gondolok, imádom, nem szabadna ezt irnom, nagyon szeretem, tényleg, nem tudom, tudja-e, biztosan, de annyiranagyon,

régebben, ha együtt voltam valakivel, és most bocs, fiúk, de ez van, nem mondhatom, h nem, nem véletlenül hagytalak el benneteket, idő előtt, szóval régebben egy idő után ránézem az éppen aktuálisra, és nem jutott eszembe semmi, de semmi, rosszabb esetben az, hogy sajnálom, de nem érzek irántad semmit,

nos, Nála nem igy van, ha ránézek, és akárhányszor ránézek, mindig, percenként, másodpercenként eszembejut, feltolul, berobban az érzés, a gondolat, nem tudok ellene tenni, egyszerre szomorú, és felemelő érzés, néha eszembe jut, hogy elhagyhat, akkor megfulladok kicsit, a gondolattól meghalok, összefonnyadok, nem akarom, az összes kis sejtem tiltakozik már a gondolat ellen is, az nem lehet, ez hát a feltétlen szerelem, kicsit fáj, amikor kinn vagyunk, kivül a fészken, akkor kicsit más, akkor mintha visszafogná magát, de ez nem baj, nem, mert tudom, sejtem, gondolom, hogy fél, fél, macsónak akar látszani, pedig nem az, nem, érzéketlen, dehogy, csak könnyű ezt mondani, a férfilélek fene egyszerű, vagy bonyolult, hát csak nézőpont kérdése,

de hiába a sok szó, még csak a szikrája sem jön ide le, enyém csak az érzés, és irigy is vagyok, nem akarom megosztani, ezt nem, mást akármit, de ezt nem, bele fogok fulladni, vagy a hátán érem el a boldogságom, ezt még nem tudom, még nem, sosem fogom tudni, csak sodródom, csak hullámzom,

és igy jó.