milyen már, eddig háromszor próbáltam elaludni, de egyszer sem sikerült, csak forgolódom, csak dobálom magam, unalmamban megnézegettem fiatalkorom nyálas sztárjait, scottot a fiveból, meg darren hayest, meg a bsbs kevint, ó és tarkant ki ne hagyjam, elképesztő, milyen ízlésem volt, meglestem rüstüt is, hogy milyen csúnya egy ember, meg curt cobaint, na ő sem volt egy szépség, de a szája, ó a szája, az csodás, és jim cavieselt, na ő már néz ki valahogy, meg viggo mortensent, hát ő se ment repetáért jóképűségben,
anthony meg hogy megöregedett, hátigen, de iker casillas viszont eléggé jó pasi, meg ugye palik is, de viszont bocsi már túl macsó nekem,
najó, elég volt,
mi van velem, egyszerűen nem találom az eszem, le kéne szálljak a földre, hahó, föld hívja csigát, az egyik félálmomban a blahán voltam nyárom, és telefonáltam, és aztán a földre rogytam, és csak zokogtam, fájt, rettentően, üres volt, és hideg,
erre ébredtem fel, atyaég, valószínűleg beleőrülnék, ha valami ilyesmi,
de le sem írom, nem is gondolok rá, milyen is vagyok, milyen, milyen, aztán előszedtem az anyja képét, gyönyörű nő volt, annyira fáj, az is, h nem ismertem, volt már ilyen veled, tiszta szívemből szeretem, és néha olyan jó lenne, ha ittlenne, segíthetne, vigasztalhatna, rendbetehetne, eligazgathatna, csak egy kicsit, csak egy percre, had öleljem meg, mindenért, amit itthagyott, a fiáért, a jelleméért, és mert olyan jó lenne megölelni, érezni, tapintani, és mama, te is csak úgy itthagytál, se szó, se beszéd, pedig azt ígérted, velem maradsz, előbb papa, aztán te, ráadásul nem is értettem, várhattál volna még, monjuk 20-30 évet, addig, míg elég érett lettem volna, de így örökké fáj, hiányzol, hát nem érted, a ház, a kert, a sufni,
a hülye kő hátul és a kilátó, a temetőbe vezető rejtekút, a patak, minden, minden, a kép az alsó lakásban, a murvás út és marikanéniék, az emlékek, nehéz ez, fáj, de ez az élet, hát ezzel akarják kiszúrni a szemem, milyen élet az ilyen, jutka is, te is, milett a fiaddal, nézd, szüksége volt még rád, ez nem jó így, mindig csak halál, mindig ez a vége, nem lehetne fájdalom nélkül,
csak egy kicsit, vagy ha tudnám, hogy jó ott, akkor nem lenne ilyen nehéz, üres, miért?
emlékek, hess, aludni kell...
anthony meg hogy megöregedett, hátigen, de iker casillas viszont eléggé jó pasi, meg ugye palik is, de viszont bocsi már túl macsó nekem,
najó, elég volt,
mi van velem, egyszerűen nem találom az eszem, le kéne szálljak a földre, hahó, föld hívja csigát, az egyik félálmomban a blahán voltam nyárom, és telefonáltam, és aztán a földre rogytam, és csak zokogtam, fájt, rettentően, üres volt, és hideg,
erre ébredtem fel, atyaég, valószínűleg beleőrülnék, ha valami ilyesmi,
de le sem írom, nem is gondolok rá, milyen is vagyok, milyen, milyen, aztán előszedtem az anyja képét, gyönyörű nő volt, annyira fáj, az is, h nem ismertem, volt már ilyen veled, tiszta szívemből szeretem, és néha olyan jó lenne, ha ittlenne, segíthetne, vigasztalhatna, rendbetehetne, eligazgathatna, csak egy kicsit, csak egy percre, had öleljem meg, mindenért, amit itthagyott, a fiáért, a jelleméért, és mert olyan jó lenne megölelni, érezni, tapintani, és mama, te is csak úgy itthagytál, se szó, se beszéd, pedig azt ígérted, velem maradsz, előbb papa, aztán te, ráadásul nem is értettem, várhattál volna még, monjuk 20-30 évet, addig, míg elég érett lettem volna, de így örökké fáj, hiányzol, hát nem érted, a ház, a kert, a sufni,
a hülye kő hátul és a kilátó, a temetőbe vezető rejtekút, a patak, minden, minden, a kép az alsó lakásban, a murvás út és marikanéniék, az emlékek, nehéz ez, fáj, de ez az élet, hát ezzel akarják kiszúrni a szemem, milyen élet az ilyen, jutka is, te is, milett a fiaddal, nézd, szüksége volt még rád, ez nem jó így, mindig csak halál, mindig ez a vége, nem lehetne fájdalom nélkül,
csak egy kicsit, vagy ha tudnám, hogy jó ott, akkor nem lenne ilyen nehéz, üres, miért?
emlékek, hess, aludni kell...
