tökjó, vége a hétnek, már igeje volt, olyan hosszúra nyúlt, és ma reggel fantasztikusan ébredtem, meg zso is, ezért duplán jó volt - a szaftos részletektől megkíméllek benneteket ;) - aztán lustálkodtam még, amig tudtam, bevágtam a tegnapi husi másik felének a felét, ezzel elvagyok kettőig, aztán megeszem végre az egészet, és a zebránál állt egy srác egy szobacirkálóval, amin cseppnyi piros esőkabát volt, és jött egy kissrác is, a kutya meg elkezdte szaglászni a gyerek lábát, erre a gazdi mosolyogni kezdett, de ezt csak később láttam, mert én is somolyogtam, aztán összevillant a tekintetünk, egymásranevettünk, aztán a lámpa zöldre váltott, és visszacsöppentünk saját magányunkba, a péntek reggelbe, a város zajai közé, de számomra nagyon felemelő volt, egy kis napsütés, nem a mosoly maga, hanem hogy egy pillanatra mindketten kibújtünk a közöny mögül, tudod, ezért szeretem az életemet, mert az ilyen apró dolgok teszik teljessé, egy mosoly volt, semmi több, de mégis, egy darabig biztos nem felejtem el, az meg már más tészta, hogy utána ő is arrafelé jött, amerre én, de arra már nem figyeltem, robogtam be, mint valami tank, az új diák nem is ért utól, csak az irodában,

hát vannak ilyenek,

ma este meg korn tribute, kékyukban, de tegnap megettük a pénzem, és ha zso elfelejti, akkor megint nem lesz, hehe, pedig mostmár kedvem is van menni.